fbpx

Kövess minket a Facebook-on

„Szél Öcsénk, Víz Húgunk, Nap Bátyánk!”
Várnak ránk!

Elérhetőek a 2023. évi programok és árak!

Pomucz Vitorlásiskola 1987 óta működik Siófokon. A vitorlást még soha nem látott kezdőktől a versenyzőkig, a 9 évesektől a veteránokig minden szinten tartunk oktatásokat, szervezünk programokat. A siófoki kikötőben állnak oktató- és bérelhető hajóink, a kikötő bejáratánál pedig vitorlás boltunk, benne saját oktatótermünk és öltöző.

Vitorlás tanfolyamunk elvégzése és a sikeres vizsga letétele után kedvtelési célú vitorlás kishajó vezetői engedélyt kap, de mire és hol használható ez a képesítés:

  • európai belvizeken (tavak, folyók) érvényes,
  • max. 20 méteres hajóra, max. 12 fő befogadóképeségig,
  • vitorlázhat vitorlás kishajóval és
  • a szabályok betartása mellett használhatja a vitorlás kishajó motorját.

 Tanfolyamunk tematikája döntően gyakorlati képzésre épül, az elméleti tananyag távoktatás keretében otthon elsajátítható. Vizsgákat helyben, Siófokon szervezzük, a tanfolyamok részeként. Vizsgafelkészítés során igyekszünk megtanítani a vitorlázás alapjait, a szükséges kikötői manővereket, célunk, hogy biztonságosan tudják a kikötőt elhagyni és élményekkel gazdagodva visszatérni.

Tematikánk úgy van felépítve, hogy nincs szükség semmiféle előzetes vitorlás vezetői gyakorlatra, ismeretre.

Elméleti tananyag: Minden tanfolyam résztvevőnek 30 napos e-learning hozzáférést biztosítunk, így egyéni időbeosztás szerint lehet készülni a vizsgára.
Gyakorlati oktatás: Vitorlás és kombinált tanfolyamunkon minden esetben 6 napos gyakorlati oktatás van 2 vagy 3 hétvégére elosztva. A képzés első napjától hajóban, vízen zajlik.

Vitorlás- és motoros tanfolyam időpontok

Az időpont oszlopban szereplő napok mindegyikén gyakorlati oktatás van, amennyiben az elméleti vizsga időpontja ilyen napot érint, úgy a reggeli elméleti vizsga után folytatódik a gyakorlati oktatás. Az elméleti vizsga Siófokon kerül megrendezésre vitorlázás és  motoros vezetői vizsga esetén is a táblázatban jelzett időpontban. A vizsga oszlopban szereplő gyakorlati vizsga időpontja a vitorlás kishajó vezetői vizsga időpontja, mely Siófokon kerül megrendezésre. A kisgéphajó (motoros) vezetői vizsga várhatóan Balatonlellén kerül megrendezésre, melynek időpontjairól az érintetteknek tájékoztatást küldünk (várhatóan havi 1-2 vizsgaalkalom kerül meghirdetésre).

Vitorlás és kombinált tanfolyam
  Időpont Beosztás Vizsga
I.
KEVÉS SZABAD HELY
április 2-4. és
április 08-10.
2 hétvége
elmélet 04.04. kedd,
gyakorlat 04.11. kedd
II.
MEGTELT
április 15-18. és
április 22-23.
2 hétvége
elmélet 04.18. kedd,
gyakorlat 04.24. hétfő
III.
MEGTELT
május 6-9. és
május 13-14.
2 hétvége
elmélet 05.09. kedd,
gyakorlat 05.15. hétfő
IV.
SZABAD
május 20-23. és
május 29-30.
2 hétvége
elmélet 05.23. kedd,
gyakorlat 05.31. szerda
V.
SZABAD
június 10-13. és
június 17-18.
2 hétvége
elmélet 06.13. kedd,
gyakorlat 06.19. hétfő
VI.
SZABAD
július 8-9.,
július 15-16. és 22-23.
3 hétvége
elmélet 07.11. kedd,
gyakorlat 07.24. hétfő
VII.
SZABAD
augusztus 12-15. és
augusztus 19-20.
2 hétvége
elmélet 08.15. kedd,
gyakorlat 08.21. hétfő
VIII.
SZABAD
szeptember 2-5. és
szeptember 9-10.
2 hétvége
elmélet 09.05. kedd,
gyakorlat 09.11. hétfő
IX.
SZABAD
szeptember 23-26. és
szept. 30 - okt. 1.
2 hétvége
elmélet 09.26. kedd,
gyakorlat 10.02. hétfő
X.
SZABAD
október 7-10. és
október 14-15.
2 hétvége
elmélet 10.10. kedd,
gyakorlat 10.16. hétfő
 
Motoros tanfolyam
  Időpont Vizsga
I.
SZABAD
április 9-10. elmélet 04.04. kedd
II.
SZABAD
április 22-23. elmélet 04.18. kedd
III.
SZABAD
május 13-14. elmélet 05.09. kedd
IV.
SZABAD
május 29-30. elmélet 05.23. kedd
V.
SZABAD
június 17-18. elmélet 06.13. kedd
VI.
SZABAD
július 15-16. elmélet 07.11. kedd
VII.
SZABAD
augusztus 19-20. elmélet 08.15. kedd
VIII.
SZABAD
szeptember 9-10. elmélet 09.05. kedd
IX.
SZABAD
szept. 30 - okt. 1. elmélet 09.26. kedd
X.
SZABAD
október 14-15. elmélet 10.10. kedd
 

 Vitorlás- és motoros tanfolyam árak

Oktatás Vizsga- és okmánydíj
Vitorlás tanfolyam 140.000 Ft 43.000 Ft
Motoros tanfolyam 140.000 Ft 43.000 Ft
Vitorlás- és motoros tanfolyam 200.000 Ft 67.000 Ft
 

Hogyan zajlik a jelentkezés és a tanfolyam:

  • válassza ki az Önnek megfelelő időpontot és jelentkezzen honlapunkon keresztül,
  • visszaigazoljuk jelentkezését és elküldünk minden szükséges információt (pl. vizsgajelentkezés részletei, a távoktatás működése stb.)
  • véglegesítse jelentkezését a tanfolyam előlegének befizetésével,
  • az Önnek megfelelő időponttól kérje hozzáférését a távoktatási felülethez és elkezdheti a felkészülést az elméleti vizsgára,
  • kezdje el a vizsgajelentkezéshez szükséges dokumentumok beszerzését és a vizsga előtt legkésőbb két héttel küldje meg részünkre,
  • várjuk tanfolyamunkon, a gyakorlati képzés a táblázatban jelölt napokon 9-12 és 14-18 óra között zajlik Siófokon,
  • következik az elméleti vizsga és sikeres elméleti vizsgát követhet a gyakorlati vizsga.

A 8-15 fős kurzusainkat jelentkezés sorrendjében töltjük fel. Az oktatás során egy hajóban 3-4 fő és egy oktatót tartózkodik.

Vitorlás iskolánk Siófokra szervezi elméleti vizsgáit, de van lehetőség – egyéni szervezés útján – budapesti, komáromi, mohácsi, szegedi vagy tokaji helyszíneken elméleti vizsgát tenni. Gyakorlati vizsgát Siófokon lehet letenni.

 A tanfolyami díj tartalmazza:

  • az elméleti felkészítést,
  • az oktató hajókat, oktatókat,
  • tantermet - öltözőt a kikötőben,
  • vizsgaszervezést, gyakorlati vizsga lebonyolítását,
  • a távoktatás költségét

Kérdés esetén keressen minket bizalommal a pomuczkft@t-online.hu címen. 

A jelzett vizsgaidőpontok lehetőségek, más időpontban is lehet vizsgázni a tőlünk kapott Képzési Igazolás bemutatásával.

Egyéni oktatás:

Kezdőknek és haladóknak egész éven át, hétfő – csütörtök napokon.
Díja 1 főnek 12 000 Ft/fő/óra,
2 főnek 8 000,-Ft/óra/fő,
3 főnek 6 000 Ft/fő/óra.
Min. 3 óra időtartamban, biztosítjuk a hajót, az oktatót.
Saját hajón oktatás, edzés 40 000 Ft/nap.
Egyéni vizsgafelkészítés, csoportos tanfolyam ár + 50% / fő.

Jelentkezés, foglalás
„Szél Öcsénk, Víz Húgunk, Nap Bátyánk!” Várnak ránk!
There are no options to be shown.

Telefon:
+3684315301 | +36202367134

Email:
pomuczkft@t-online.hu | hajoberles@t-online.hu

Cím:
8600 Siófok, Vitorlás u. 6.


Vitorlásbolt nyitva tartás:

Őszi - téli - tavaszi időszakban

Hétfő: ZÁRVA
Kedd - Péntek: 09:00 - 16:00
Szombat: 09:00-12:00
Vasárnap: ZÁRVA

Nyáron
május 1. - augusztus 31.

Hétfő - Péntek: 09:00 - 17:00
Szombat: 09:00 - 14:00
Vasárnap: 09:00 - 12:00

Térkép
A Pomucz Vitorlásiskola elérhetőségei