Édesapja és édesanyja is vitorlázott, természetes volt, hogy 8 évesen Tamás is megtanulja a vitorlázás alapjait. Balatonföldvárra került az akkori Budapesti Spartacus vitorlás telepére, ahol Dolesch Iván szerettette meg vele a vitorlázást. Első versenyén 1968-ban vett részt, kalóz hajóosztályban. Ez után 470-ea hajóosztályban versenyzett, kétszer volt junior magyar bajnok.
1981-től ült át Repülő Hollandiba. Ebben az osztályban négyszer nyert magyar bajnokságot. Első rangos nemzetközi eredményét Kielben érte el 1987-ben, a repülő hollandi hajóosztályban szerzett győzelmével.
1989-ben csodálatos magyar sikert ért el, amikor a Balatonon megrendezett nyílt repülő hollandi Európa bajnokságon, 17 ország 47 hajójából sikerült az arany érmet megszereznie Argay Bélával. Ez volt a magyar vitorlás sport első európa bajnoki aranyérme aktív olimpiai osztályban.
1984-ben részt vett az észtországi Tallinban a Barátság Versenyeken, ahol ötödik lett, ’92-ben a barcelonai olimpián repülő hollandi hajóosztályban 23-dik lett Somogyi Tamással.
A barcelonai olimpia után vonult vissza az élsporttól. Elfogadta a Magyar Vitorlás Szövetség felkérését és hat évig tevékenykedett szövetségi kapitányként. Ez idő alatt vett részt az atlantai olimpián, ahol a magyar vitorlás csapat vezetője volt. A következő olimpiai ciklusban is segítette a válogatott sydneyi felkészülését.
Felkérésre lett a Weöres Márta-Payr Anna női 470-es páros edzője. Együtt dolgoztak az olimpiai kvóta megszerzésén, majd az athéni olimpiára való felkészülés során. Edzőként a játékokra is elkísérte és segítette a páros.
Az olimpiát követő években a 470-es junior válogatott edzőjeként tevékenykedett és közben a siófoki vitorlás élet fellendítésén is dolgozott, egy új helyi vitorlás egyesület és saját vitorlás iskolájának beindításával.
Munkája mellett mindig talált időt a különböző hajóosztályokban való versenyzésre. Igy lett négyszeres magyar bajnok, 15-ös, kétszer 25-ös jolle osztályban. Több évig versenyzett Melges 24 hajóosztályban, de ezen kívűl számtalan hajót és hajóosztályt kipróbált.
Számára talán mégis a legnagyobb kihívást a nagyhajók közül, a 70-es cirkáló jelentette. A 9 magyar bajnoki cím mellett, büszke volt a Capella Kékszalag versenyen elért abszolút második, harmadik, ötödik helyére, osztályon belüli sokszoros győzelmükre.
Tamás egész élete során több szállal is kötődött a vitorlázáshoz, élsportolóként is már próbálta átadni tudását, tapasztalatát. 1986-tól gyerek vitorlás oktatással is foglalkozott és egy kisebb optimisztes csapatot is edzett Siófokon. Szövetségi kapitányként és edzőként a válogatott versenyzők megfelelő felkészítésén fáradozott, szabadidejében pedig több nagyhajós hajóosztályban is versenyzett. Segédedzői, edzői, majd szakedzői képesítést szerzett, később versenybírói vizsgát is tett.
Családi vállalkozás keretében vitorlás iskolát működtetett, ahol több száz vitorlázni vágyót vezetett be ennek a sportnak a rejtelmeibe. Népszerűsítve a vitorlázást, mint szabadidős sportot és kedvet csinálva sokaknak a nagyhajós versenyzéshez. Továbbra is oktatott gyerekeket vitorlás táborokban, akik közül többen igazolt versenyzők lettek.
Életre hívta a Siófoki Vizi Sportkört, ami a mai napig több mint 100 fős tagsággal működik. Éveken keresztül rendezett ranglista versenyt Siófokon („Egy órás futamok versenye”) és számos háziversenyt is az egyesület tagjainak.
Mindenki ismerte a siófoki kikötőben és a Balatonnak sem volt olyan szeglete, ahol nem kapta fel valaki a fejét a neve hallatán. Ahogy Ruják István írt róla „Balatoni, vízi életünk, világunk fontos része volt, akár gondoltunk erre, akár nem.”